Régen nagyon szerettem ezt a helyet, most is csak azért ábrándultam ki,mert elment egy pultos hölgy és aki a helyére került az egy abszurd tudatlan kis liba. Nem segítőkész és azt sem tudja mit beszél.
Nagyon siettem és pont az utamban volt egy taxiplus. Bekopogtam és megkérdeztem el tudna-e vinni. Mondta, hogy persze kb. 5 perc múlva. Ott ült és nem csinált semmit, ezért kíváncsiskodtam, hogy miért csak 5 perc múlva, mivel nekem minden perc számított. Rám nézett csúnyán és azt válaszolta " Mert én azt mondtam", vissza kérdeztem, hogy na de még is mi tart 5 percig, mire fogta magát és előrébb gurult. Hát ha nem akar pénzt keresni én megértem, csak akkor ne foglalja a helyet azoktól, akik dolgoznának.
Sokkal nehezebb ennél a banknál ügyet intézni. A telefonba is sokkal kevesebbet mondanak és csak kijelölt bankokhoz tudsz menni, vagy pont oda ahol megcsináltattad a fiókod.
Nagyon kevés az üzlet és hamar bezárnak. A Pepco a legjobb benne, oda sűrűn járok, de az is korán bezár és a mozi is elég gyenge minőség. Nem jó a nachos, és kicsik a helyek. A póker viszont sokáig nyitva van, bár az engem nem érint.