2022.08.05 17:10
2021.08.25-én vásároltam egy Bulgari, BV8225B 501/8G napszemüveget a 1052 Budapest, Váci utca 9 fszt. 7-es szám alatt a LE SOLEIL Kft.-től. Két hét múlva vissza kellett vinnem a terméket, mert minőségében hiányosságot véltem felfedezni, a szárak lazák voltak, a bal szár kicsúszott a helyéről. Cserét szerettem volna kérni, azt mondták, hogy erre nincs lehetőség, majd folytatódott a diskurzus 2021. 10. 08-ig, amikor úgy döntöttem élek az általuk felajánlott egyetlen lehetőséggel, ami a szemüveg javítását foglalta magában. Ezt követően már többedik alkalommal jártam az üzletben ugyanezzel a problémával, illetve a szárból kiállt egy kis szögszerű rész. 2022.07.11-én is volt egy ilyen alkalom, amikor azt a választ kaptam, hogy a szemüvegnek semmi baja. Természetesen más szakértő szemmel is megvizsgáltattam a szemüveget, hogy bizonyosságot szerezzek. 2022. július 11-én bejelentést tettem a vásárlók könyvén keresztül és leírtam a panaszaimat. Azóta eltelt pár hét, a szemüveg szára ismét ferde, amikor sík felszínre helyezem, ismét kiáll a dekorációs szögszerű elem, ezért visszatértem az üzletbe, ahol az eladó azt mondta, hogy semmi baja nincs a szemüvegnek, majd a szemem láttára kezdte el megszerelni, amire jeleztem, hogy ne tegye, mert hivatalosan a szakszervízbe szeretném juttatni, hogy ott tudják megvizsgálni és megjavítani, illetve alátámasztani a panaszaimat. Nonszensz, hogy egy évvel ezelőtt vásárolt termékkel öt alkalommal kell visszatérnem az üzletbe. Az üzletben alkalmazott kollégák, hiszen én magam is értékesítésben dolgozom minősíthetetlen hozzáállással és nullával egyenlő segítőkészséggel álltak hozzám. Részükről azt a választ kaptam, hogy nem éltem a termékre vonatkozó minőségi panasszal, a személyesen elhangzottakat meghazudtolják. Mai nap ismét leadtam a szemüveget javításra, kb kinevetnek, hogy semmi baja. Egyik kolléga csavarral javítgatta és visszanyomkodta a kiálló szegeket, majd a kezembe adta, hogy tessék, hibátlan. Elképesztő. Felháborító bánásmódban részesítenek és anyagilag megkárosítanak azzal, hogy a szemüveget nem hivatalos úton és a fogyasztóvédelmi szabályoknak nem megfelelően kezelik, ezen okokból kártérítést követelek részükről.
Simondán Kata