2021.12.07 19:08
Kupon beváltás
Tisztelt Cím!
A mai napon 17 ezer forint értékben vásároltam Sopronban a Kodály téri üzletükben. Rossmann+ kártyámon van 3 db 10%-os kupon, melyből szerettem volna egyet beváltani. A kártyát már előre odaadtam a pénztáros hölgynek amit először alig találtam meg és közben mondtam neki, hogy pedig ennyi összegnél már érdemes beváltani. Közben beütötte a vásárolt tételeket és ajánlott akciós fogkrémet és egy regényt is eléggé rámenősen, aminek következtében figyelmem elterelődött és újra nem kértem a kedvezményt. Mikor kifizettem a számlát rákérdeztem, hogy a 10 %-os kedvezmény levonásra került-e. A válasz az volt, hogy nem azt külön kell kérni, utólag pedig már nem lehet.
Közben két vásárló jelezte felém, amikor kifele mentek az üzletből, hogy sajnos már ők is jártak így, itt nem figyelnek az ilyesmire. Azért ezt üzlete válogatja, ugyanis a város másik üzletében megkérdezik van-e Rossmann+ kártyám, megnézik van-e rajt kedvezménykupon és rákérdeznek, hogy szeretnék-e belőle beváltani. Hát valami ilyenre számítottam ma is, de csalódnom kellett. Szerettem volna beírni a vásárlók könyvébe - mert úgy tűnik fontosabb a fogkrém és regény ajánlás, mint az odafigyelés - az sem sikerült, ugyanis mellőle a toll hiányzott, a táskámban pedig nem találtam saját tollat.
Nagyon bosszantott a dolog, számítottam az 1700,- Ft kedvezményre.
Úgy tűnik ezzel a problémával nem vagyok egyedül, ezért szerettem volna megosztani a tapasztaltakat.
Tisztelettel:
Póczáné