IKEA
panaszok-IKEA - Logo

IKEA

Panaszok
57
Köszönet
0
Elégedettség
0.0%

Ön képviseli a márkát?

Válaszolja meg az Ön által képviselt cégre érkezett panaszokat most ingyen! Részletekért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot a "kapcsolat" menüpont alatt található űrlap kitöltésével.

Kapcsolat
  2022.01.05 11:07
2021.01.02-án vidékről, 100 km-ről felutaztunk Budapestre az Örs vezér téri áruházba, ágymatrac vásárlási szándékkal. Sikerült is kiválasztani a számunkra megfelelőt. Morgedal habszivacs matrac (kemény) mellett döntöttünk. 160*200 méretűre lett volna szükségünk, amit akkor meg is szerettünk volna vásárolni és elhozni. A matrac részlegen az ott dolgozó kolléga azt a tájékoztatást adta, hogy ebben a méretben nem tudnak adni. Én rákérdeztem (amit magától nem tett meg), hogy másik áruházban kapható-e ebben a méretben, mert átmentünk volna. Megnézte a rendszerben és azt mondta nincsen, csak 180*200 méretű van. Azt mondta még nem is lesz, csak áprilisban. 2021.01.04-én az Ikea honlapján rákerestem és kiadta, hogy a Soroksári és Budaörsi Áruházban is van készleten. Két kollégával is chateltem ez ügyben, amit Ők is megerősítettek. Kérem Önöket, hogy a fentiekre való tekintettel, hogy részemre saját költségükön szállítsák le a kiválasztott matracot. Köszönettel: Cs. Andrea

  2020.08.18 21:02
A minap rendelni akartam egy polcot az internetről, ami CSAK az adott áruházban kapható, de a járvány miatt nem szállítanak ki, mivel "túl sok a megrendelés". Ez mégis mi? Most kéne kapni az alkalmon és kiszállítani. Esküszöm én már ezt nem értem. Akarom azt a polcot de, nem kaphatom meg. Szomorú vagyok.

  2019.04.12 10:01
Rendeltem online egy fürdőszobai kispolcot. Először rendeltem online, mert nem volt lehetőségem személyesen elhozni. Mindig aggódom, ha valamit online rendelek, hogy nehogy elrontsák vagy szállítás közben eltörjön valami. Megjött a csomagom, amit már alig vártam, hogy kibontsam. A csomagolás iszonyú vékony volt, alig védte valami az árut, de ami a legjobban elkeserítet, hogy a tükrös rész teljesen összetort a szállítás közben.

IKEA Márkáról

Az IKEA egy svéd tulajdonú multinacionális bútorforgalamzó üzlethálózat. A könnyen összeszerelhető bútorok eladására szakosodott. Az IKEA az első magyarországi áruházát 1990. március 21-én Budapesten, az Örs vezér terén nyitotta. 2018-ban az IKEA bevezette online vásárlás szolgáltatását. Ettől kezdve az IKEA termékei már nem csupán az áruházakban, hanem online országos házhoz szállítással is elérhetőek lettek. Az IKEA termékek nem korlátozódnak egy nappali, hálószoba vagy étkező készletre. A pohárkészletektől a késekig, az asztaloktól a szőnyegekig, a párnáktól a polcokig hasznos és esztétikus bútormegoldások várnak Önre az IKEA boltokban. A Panaszok.com segítségével az IKEA felveheti Önnel a kapcsolatot és megoldást kínálhat olyan problémájára vagy sérelmére, amit vásárlása során tapasztalt. Célunk, hogy elősegítsük a különböző cégek szolgáltatásainak minőség javulását, és ezáltal minél több elégedett ügyfelet teremtsünk. Biztosan előfordult már Önnel is, hogy egy szolgáltatással vagy termékkel kapcsolatban minőségi kifogása volt, a személyzet nem volt Önnel elég segítőkész, esetleg lassú volt a kiszolgálás. Ha mindezekért eddig hiába reklamált, az ügyfélszolgálat figyelmen kívül hagyta a problémáját, most itt a lehetőség! A Panaszok.com minden ügyfélnek lehetőséget ad a véleménye kifejtésére.